Mobil

2012. feb. 8. | gerysan   |   , , , , , ,

Mobilnettel próbál erősíteni a Telenor

pannonejjelnappalinternet

A szolgáltató tavaly megduplázta mobilinternetes ügyfélkörét.


Hazánk második mobilszolgáltatója 2011 negyedik negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményei kapcsán elmondta, hogy megduplázta mobilinternetes előfizetőinek számát, illetve, hogy mintegy 74 százalékkal növelte mobil-adatforgalmát 2011-ben. A cég sikerei a mobilinternet terén első sorban a tavaly debütált, az előfizetési díjakban eleve benne foglalt adatforgalmat nyújtó okostarifáinak, illetve az igen sokat népszerűsített Klikk szolgáltatásának köszönhetők. Legalábbis mobilos tekintetben, a valódi mobilnet területen pedig az egyre épülő HipernetHipernet
A Telenor saját elnevezése a nagy sávszélességű HSPA mobilinternetre.
hálózattal igyekszik ügyfeleket toborozni magának a szolgáltató.


Bár a pénzügyi jelentés ezzel nem foglalkozik, a mobilinternetes sikerek mellett a hangalapú szekcióban ügyfélvesztést kellett elkönyvelnie a cégnek – elsősorban a T-Mobile javára. Számokban kifejezve ez a visszaesés 34,26 százalékról 31,98 százalékra való visszaesést jelent a használatban lévő SIM-kártyák számának tekintetében, amivel szemben a T-Mobile 43,36 százalékról 45-re volt képes növekedni – míg a Vodafone nagyjából stagnál a maga nagyjából 22 százalékán.


Kapcsolódó cikkek:
  1. Novemberben 2 millió 23 ezer mobilinternet-előfizető volt hazánkban
  2. A Telenor kínálatában a Galaxy Nexus
  3. Nőtt a mobiltelefonelőfizetések száma novemberben
  4. Csökkent a Telenor bevétele
  5. Több az aktív mobilos!
  6. Eltűnt 68ezer SIM kártya
  7. Kevesebb a zombi mobilelőfizető
  8. Csökkent a Telenor piaci részesedése
  9. Júniusban 77 ezerrel több volt a mobilos
  10. A Siemens Mobile további UMTS-beruházásokkal kíván erősíteni a mobilhálózatok piacán

Kommentek


TECHBLOGGEREK