Mobil

2010. aug. 31. | terminal   |   , , ,

Gyorshír: nem megy a Facebook

Elérhetetlenné vált a közösségi site.


Twitteren terjedő információk támasztják alá, hogy nem egyedi esettel állunk szemben: elérhetetlenné (vagy legalábbis nagyon nehezen hozzáférhetővé) vált a világ legismertebb közösségi szolgáltatása. A Facebook leállása egyelőre úgy tűnik, hogy európai jelenség, beszámolók szerint az észak-amerikai kontinensen nincs probléma a szolgáltatás használatával.


A jelenségről elsők között számolt be a Mashable, melynek értesülései szerint az elmúlt néhány órában már folyamatosan akadozott a Facebook. Érdekes teszt ez, felmérhető vele, hogy miként reagál a világszerte több mint 500 millió embert tömörítő internetezői tábor az ekkora méretben ritkán tapasztalt kimaradásnak.

Frissítve: Megérkezett a magyarázat.

Facebook spam
Nehéz napokat él át a szolgáltatás – alig telt el egy nap azóta, hogy beszámoltunk a közösségi hálózaton útnak indult spamről. A nem kívánt üzenetet a felhasználók ismerőseiktől kapják, „LOL is this you?” szöveg kíséretében. Emellett még egy hivatkozást tartalmaz a csevegőszolgáltatáson át érkező üzenet, melyről a gyanútlan felhasználó azt hiheti, hogy egy, a Facebookon tárolt videóra mutat.

További részletek itt olvashatók.


Kapcsolódó cikkek:
  1. Facebook: új spam terjed
  2. A Facebook-vírus
  3. Tiltást vezetett be a Facebook
  4. Várni kell még a Facebook részvényekre
  5. A Facebook haleledelből és fegyverekből növelheti bevételeit
  6. Száz dollárért törik fel a Facebook-fiókokat
  7. Szeretik a Facebook-ot a nagy reklámozók
  8. A Twitterről koppint a Facebook
  9. Nokia-Facebook házasság
  10. Facebook révén kapták el a betörőt

Kommentek


TECHBLOGGEREK