Mobil
Ez a jövő? A hívó 3D-s hologramja a mobilon
Közös laboratóriumot létesített az Intel és a Nokia, ahol többek között a mobil háromdimenziós megjelenítés lehetőségeit kutatják.
Az Intel, a Nokia és Oulu város egyeteme hivatalosan megnyitották új Innovációs Központjukat. A közeljövőben 24 fő végez majd itt kutatómunkát az Intel Labs európai hálózatának legfrissebb műhelyében. A laboratórium kezdetben olyan felhasználási modellek után kutat, amelyek a mobileszközök villámgyorsan fejlődő képességeit használhatnák ki. Az olyan felhasználói felületek, amelyek jobban hasonlítanak fizikai valóságban tapasztalt interakciókra, természetesebb és ösztönösebb használatot eredményezhetnek, pont úgy, ahogyan az új játékok és filmek még intenzívebb élményt adnak az élethű 3D-grafika révén.
Az Intel és Nokia korábban bejelentett MeeGo nyílt forráskódú platform projektjének mintegy folytatása az új laboratórium tevékenysége, így az itt végzett kutatási tevékenység nagy része szintén nyílt forrású lesz.

A finnországi Oulu egyetem ad otthont az Intel és a Nokia közös kutatólaboratóriumának
A kutatás másik potenciális iránya azokat a technológiákat vizsgálja, amelyek segítségével a beszélgetőtárs 3D-s hologramja jelenik meg a kijelzőn beszélgetés közben – ami egyelőre még csak a sci-fikben lehetséges. „A háromdimenziós technológia nagy változásokat hozhat a mobilhasználati szokásokban, hiszen még inkább fokozza majd a felhasználói élményt. Az Intel és Nokia közös laboratóriuma Oulu kutató közösségének háromdimenziós felülettel kapcsolatos szakértelmére támaszkodik, és a későbbiekben fontos alapköveit tesszük itt le a jövő mobil használati szokásainak fejlesztéseinek.” – mondta Rich Green, a Nokia alelnöke és műszaki vezérigazgatója.
A laboratórium az oului egyetem ’Internet Excellence’ központjában kap helyet, és szorosan együtt fog működni az ’Oulu Urban Living Labs’ szervezettel, amely kiváló környezetet biztosít a szenzoros kutatásokhoz, valamint a technológiai és társadalmi fejlesztések kísérleteihez és teszteléshez is. Az Intel – Nokia Innovációs Központ azt az iparág és egyetem közötti együttműködési modellt követi, amely már sikeresnek bizonyult az Intel Labs Barcelona és a katalán Műszaki Egyetem között Spanyolországban, az Intel Visual Computing Institute és a Saar-vidéki Egyetem között Németországban, valamint az Intel Labs Berkeley és a kaliforniai Berkeley Egyetem között az Egyesült Államokban.
Kapcsolódó cikkek:
- A jövő számítógépeiben a fénysugarak felválthatják az elektronikus jeleket
- Szőnyegbombázás helyett célzott csapás – a jövő gyógyszereit kutatják Budapesten
- Kreatív közösségi megoldások mobilon
- Beazonosítható a hívó fél
- Új technológiát tesztel a Nokia
- Pannon GSM: Debrecen-Manchester élőben a mobilon!
- Milyen érzelmi állapotban van a hívó fél? Új híváselemző rendszer
- Barátok közt mobilon: a Pannonosok már mobilon is nézhetik az RTL Klub műsorát!
- Cisco Systems-HP-KFKI: a jövő szolgálatában álló informatikai fejlesztés a SZIE-n
- Az Intelé a jövő a mobilkommunikációban?
Kommentek
TECHBLOGGEREK
FÓRUM FRISS
- Samsung Galaxy S III - 4,8" HD AMOLED, 4 core, HSPA+
- BringaVilágítás házilag ("LED lámpa")
- Videókártya!!!
- Vírus vagy mi lehet???
- Apró kérdések topicja
- Nokia Lumia 900 - WP7.5, 4,3" CB AMOLED, 8MP, LTE/HSPA+
- Inverteres hegesztő kézi készülék
- Windows XP SP3
- Windows 8-as kicsi, pici probléma
- Tesco mobil
- Carmageddon Reincarnation
- Elektromos kapu
- Mobilhasználat külföldön
- "Amatőr" kérdések
- Apró kérdések Topicja
- Elektronikai rémtörténetek
- KX-FP363 FAX
- USB pen drive gondok
- Apró kérdések topicja..:)
- USB-s külső merevlemez
