Laptop
Sokba van a HP-nek a győzelem
Kiszállt az adatközpontrendszereket fejlesztő 3Parért folyó ádáz versenyből a Dell Inc., így a vállalat a részvényenként 33 dolláros végső ajánlatával győztes Hewlett-Packard Co. birtokába kerülhet – jelentette a Bloomberg.
A vesztes augusztus 16-án indította el a versenyt a kiszemelt cégért 18 dolláros részvényenkénti ajánlattal, amelyet több lépcsőben végül 32-ig emelt. A Dell a vereség ellenére jogosulttá vált 72 millió dollár lelépési pénzre, korábban ugyanis a 3Par vezetősége neki ígérte a céget. A HP ugyanakkor igen nagy árat fizet új szerzeményéért: a 33 dollár több mint háromszorosa a 3Par papírja 9,65 dolláros augusztus 13-ai árának és összességében tízszerese a cég elmúlt négy negyedévben elért összes árbevételének. Emellett 325-szöröse a 3Par EBITDA-nyereségének – az elmúlt 21 évben a számítástechnikai szolgáltatási ágazatban az EBITDA-átlag 16-szorosán keltek el a cégek.
A Bloombergnek nyilatkozó szakértők szerint ugyanakkor az éles verseny azt bizonyítja, hogy az iparág vállalatai jelenleg felvásárlásokkal tudnak lendületet adni növekedésüknek. A 3Par birtokában a HP versenybe szállhat az adatközpont-szolgáltatások gyorsan fejlődő piacának olyan nagyjaival, mint az EMC. A világ legnagyobb pc-gyártója emellett azt is bizonyítani akarja a sikeres akvizícióval, hogy az augusztus elején lemondatott Mark Hurd vezérigazgató nélkül is képes érvényesíteni akaratát a piaci versenyben.
Kapcsolódó cikkek:
- Makacs a Dell, de még makacsabb a HP
- A HP nyerte a tech-titánok licitháborúját
- A Dell csatát nyer a HP-vel szemben
- Felvásárlásért csatázik a Dell és a HP
- A Dell visszavág
- Alulmaradt az ajánlatharcban a Dell
- Sokba került a Deutsche Telekomnak a brit terjeszkedés
- Sokba kerül, ha késik az Oracle és a Sun frigye
- Fujitsu Siemens Open ATP Challenger: spanyol győzelem
- Sokba kerülnek a hibás telefonok a Nokiának?
Kommentek
TECHBLOGGEREK
FÓRUM FRISS
- Notebook kérdések
- Nokia N8, 12MP, Xenon, Symbian^3
- Samsung Galaxy S II i9100 - Android, S.AMOLED+, Dual Core
- Nokia N803 - mindent belead a Nokia
- Apró kérdések Topicja
- Mosogatógép probléma
- BringaVilágítás házilag ("LED lámpa")
- Banner-emnek helyet keresek!
- Nyák Gyártás egyszerűen és HÁZILAG
- ADOK-VESZEK-CSERÉLEK
- "Amatőr" kérdések
- Kaputelefon
- OFF topic
- Mekkora FM adót?
- Lövedék sebességének mérése
- --== FÓRUM HIBA ==--
- Progi kellene!! - Kérlek Segítsetek!
- ADOK - VESZEK
- Firefox
- bejelentős topik
