Laptop
Holnapután Windows 7
Hogyan készül a Microsoft az új operációs rendszer hivatalos piacra lépésére? Cikkünkből kiderül.
Tegnap már írtunk arról az érdekes promócióról, amit Redmond Hollandiában indított. Zevenhuis településen 777 darab Windows 7-et kínált fel az érdeklődőknek, anyagi ellenszolgáltatás nélkül (bővebben itt). Ahogy közeledik a megjelenési időpont, hasonló érdekességek futnak be a világ minden tájáról, ezek közül szemezgettünk most.
2007-ben a Microsoft New Yorkban igazán emlékezetessé akarta tenni az akkor újnak számító OS debütálását: „légtáncosok” segítségével „emberi hirdetőtáblát” hoztak létre a Manhattan melletti West Chelsea-ben található Terminal Building épület falán. A nulla fokos hőmérséklet azonban nem volt jó előjel: nem csak a Windows logót bátran feszítők fáztak, hanem az operációs rendszert is hidegre tette a hűvös fogadtatás. Szemben a Windows XP-vel, a Vista sosem tudott legalább 20 százalékos részesedést elérni az operációs rendszerek piacán.
Ezúttal visszafogottabb lesz Redmond, erőforrásainak javát az értékesítésre koncentrálja, látványos megjelenések helyett. De azért nem lesz híja a reklámoknak sem. Néhány áruház éjfélig (és azon túl is) nyitva tart, hogy az első érdeklődők a lehető legkorábban hozzájuthassanak a Windows 7-hez. A hivatalos „első eladás” színhelye Egyesült Államokban az arizonai Scottsdale-ben lesz, helyi idő szerint csütörtök délelőtt 10 órakor, ahol a jól értesültek több celebritás megjelenéséről is tudni vélnek.
„Windows Cafe”-t nyit Redmond Párizsban az esemény népszerűsítésére, igaz, a helyszínen kávét kínálnak majd a koffeinre szomjazóknak laptopok helyett. De a többi világváros is kiveszi a részét a Windows 7 eladásainak megkezdéséből. Japánban a Windows fejlesztői részleg vezetője, Steven Sinofsky, Nagy-Britanniában Julie Larson-Green, New Yorkban pedig Steve Ballmer jelenlétével zajlik majd a hivatalos „megnyitó”.

Készülnek a gyártók is a debütálásra – a Toshiba például szintén október 22-ére időzíti legújabb, érintőképernyős notebookjai és netbookjai megjelenését. A Windows 7-tel bíró masinák közül a 14,4 colos kijelzővel rendelkező Satellite M505 950 dolláros áron kerül forgalomba, míg a 13,3 colos LCD-vel szerelt U505-ös Satellite modell 1050 dollárért lesz megvehető november 1-től. Mindkettő a LifeSpace névre keresztelt, az érintőképernyők kínálta lehetőségek jobb kihasználására tervezett szoftverrel ellátva jut majd el a vásárlókhoz.

Megújul a Qosmio is, de a legérdekesebb a vállalat netbookjának revitalizálása lesz: az NB205 névre hallgató modell 10,1 colos kijelzővel, 250 GB-os merevlemezzel, 9 órás akkumulátoridővel kínálja magát 400 dolláros áron megvételre.
Kapcsolódó cikkek:
- Még két hétig ne vegyen Windows Vistát!
- Mi a neve a következő Windows-nak?
- Windows Vista: nem sokkal jobb, mint a Windows 98
- Windows Vista SP1
- Mikor jár le a Windows XP?
- Motorola MPx220-on tesztelik a vadonatúj Windows Mobile 2005-öt
- Windows Media a Linuxban
- Három új Palm PDA érkezése várható
- Windows XP SP1 és SE – fizetős rendszerkomponensek
- Megszűnő Windows terméktámogatások
Kommentek
TECHBLOGGEREK
FÓRUM FRISS
- Nokia Lumia 900 - WP7.5, 4,3" CB AMOLED, 8MP, LTE/HSPA+
- Inverteres hegesztő kézi készülék
- Windows XP SP3
- Samsung Galaxy S III - 4,8" HD AMOLED, 4 core, HSPA+
- Windows 8-as kicsi, pici probléma
- Tesco mobil
- Carmageddon Reincarnation
- Apró kérdések topicja
- Elektromos kapu
- Mobilhasználat külföldön
- BringaVilágítás házilag ("LED lámpa")
- "Amatőr" kérdések
- Apró kérdések Topicja
- Elektronikai rémtörténetek
- KX-FP363 FAX
- USB pen drive gondok
- Apró kérdések topicja..:)
- USB-s külső merevlemez
- Apró kérdések topicja
- Nokia 808 PureView - 41Mp kameraszenzor, 1,3GHz, 4"AMOLED
