Gizmó
Az évtized játékhíre: még idén lesz Duke Nukem Forever!
Hivatalossá vált: a kultjáték évtizedes késés után folytatódni fog.
Habár három éve egyszer már beharangoztuk, hogy várható a macsó beszólásairól ismert űrlénymészáros legújabb kalandjának játékba öntött debütálása, de sajnos 2007-ben nem jelent meg a Duke Nukem Forever. Ahogy 2008-ban és 2009-ben sem. Nem véletlenül vált szinte a vaporware szinonimájává, hiszen a játék maga a megtestesült soha-be-nem-teljesülő ígéret. Már 1997 óta hitegette a rajongókat a fejlesztő, de hiába volt minden 3D Realms közlemény, hír, információmorzsa, egyre szkeptikusabbá vált a Duke Nukem hívők tábora. Nem meglepő az sem, hogy a Wired magazin vaporware listáján szinte folyamatosan szerepelt a DNF, és rendre első helyen is végzett.
Ez azonban most megtörhet. A 2K Games ugyanis alig pár órája jelentette be a PAX 2010 játékshow keretei között, hogy a Gearbox Software-t bízta meg a félkész játék gatyába rázásával. Azt a Gearboxot, amelyiknek például a Borderlands-et is köszönhetjük. A fejlesztők tervei szerint „valamikor” a jövő év előtt debütálhat, vagyis akár karácsonykor már vérbenforgó szemekkel lőhetjük az idegeneket. A média hamarosan, még a hét végén ízelítőt kap abból, hol tartanak most a fejlesztések, amint lesz erről videónk, közzétesszük!
Még egy szempontból érdekes, hogy a Gearbox kezébe került a DNF – a stúdió nyilvánosság által is játszható demót ígért a játékból, vagyis elkerülhető lesz (remélhetőleg), hogy zsákbamacskát vegyünk. Randy Pitchford, a Gearbox elnöke azt is elárulta a The Wall Street Journalnak, hogy még 2009 végén vették át a munkálatokat, a 3D Realms összezuhanását követően, a játék jelenleg polírozás alatt áll. Ez eléggé kész állapotot sejtet, szóval – Come get some!
Frissítve:
Képek és videó a működő játékból



Kapcsolódó cikkek:
- Marakodnak az évtized játéka felett
- Nem lesz Duke Nukem Forever
- T-Mobile: idén is lesz ingyenes Kapcsolat koncert
- Az év játéka – kiderült, mikorra jön a Duke Nukem Forever
- Duke Nukem Forever teaser trailer!
- Az év játékhíre – mégis lesz Duke Nukem Forever!?!
- Hardver- és szoftvertemető: 2004-es állapotok
- EU és a szoftverszabadalmak: idén már nem lesz döntés
- Hardver- és szoftvertemető: 2003-as állapotok
- Hardver- és szoftvertemető: 2002-es állapotok
Kommentek
TECHBLOGGEREK
FÓRUM FRISS
- Nokia Lumia 900 - WP7.5, 4,3" CB AMOLED, 8MP, LTE/HSPA+
- Inverteres hegesztő kézi készülék
- Windows XP SP3
- Samsung Galaxy S III - 4,8" HD AMOLED, 4 core, HSPA+
- Windows 8-as kicsi, pici probléma
- Tesco mobil
- Carmageddon Reincarnation
- Apró kérdések topicja
- Elektromos kapu
- Mobilhasználat külföldön
- BringaVilágítás házilag ("LED lámpa")
- "Amatőr" kérdések
- Apró kérdések Topicja
- Elektronikai rémtörténetek
- KX-FP363 FAX
- USB pen drive gondok
- Apró kérdések topicja..:)
- USB-s külső merevlemez
- Apró kérdések topicja
- Nokia 808 PureView - 41Mp kameraszenzor, 1,3GHz, 4"AMOLED

