Gizmó
Végre jönnek az OLED-es LCD TV-k?
Ömlik a pénz a technológiába.
A japán, szórakoztatóelektronikai eszközöket gyártó Sony kedden jelentette be, hogy nagyjából 200 millió dollárnak megfelelő jent fektet be a közeljövőben, hogy végre áttörést érjen el az OLED-es televíziók tekintetében. A szerves fénykibocsátó diódás kijelzők ugyan régóta tarolnak már a mobiltelefonoknál, PDA-knál és hasonló kisméretű digitális eszközöknél, azonban nagyobb méretben mindmáig nem tudtak betörni a piacra. Ezt a trendet változtatná meg a Sony.
A vállalat amúgy is élen jár az OLED alkalmazásában. Tavaly novemberben jelentette be 200 ezer jenbe, nagyjából 450 ezer forintba kerülő első, sorozatban gyártott, igaz, relatíve kisméretű (32 centiméteres képátlójú) ilyen vékonypaneles televízióját (bővebben itt). Idén azonban már közepes és nagyméretű kijelzőket is gyártana TV-k számára, természetesen a szénalapú összetevővel is rendelkező diódák révén. Ezek előnye, hogy – a folyadékkristályos technikával szemben – nem igényelnek háttérvilágítást. Alacsonyabb fogyasztás, nagyobb kontrasztarány, vékonyabb kialakítás; e három előny teszi vonzóbbá a ma uralkodó vékonypaneles kijelzőkhöz képest a jövő technológiáját.
Lássuk kicsit részletesebben, mit ígért a Sony! 3 milliméteres vastagságot, 40 százalékkal alacsonyabb fogyasztást a vele azonos kategóriájú LCD-khez képest. A folyadékkristályos TV-khez viszonyítva gyorsabb reakcióidőt, ami még az olyan mozgalmas események közvetítését sem rontja el, mint például a labdarúgó meccsek. Szebb színek, nagyobb betekintési szögek – ezek még mind szerepelnek a távol-keleti gyártó ígéret listáján. Pontos megjelenési dátum egyelőre nem ismert.
Kapcsolódó cikkek:
- 27 colos OLED tévé a Sony-tól
- Vége a vetítésnek: az LCD-re és az OLED-re koncentrál a Sony
- Érdemes kihagyni az LCD-t és a plazmát – kopogtat OLED-tévé
- Kisfogyasztású és vékony: bemutatkozott a Sony OLED tévéje
- Jönnek a nagy OLED-es Samsung telefonok
- Átlátszó OLED panelek
- A Samsung nagy képátlójú OLED kijelzős mobiltelefonokat fog bemutatni
- 2004-2005 már az OLED kijelzők éve lehet
- OLED kijelzős Sony PDA már az idén?
- 2004 tavaszán érkeznek a Sony mobilokba szánt OLED kijelzői
Kommentek
TECHBLOGGEREK
FÓRUM FRISS
- Samsung Galaxy S III - 4,8" HD AMOLED, 4 core, HSPA+
- BringaVilágítás házilag ("LED lámpa")
- Videókártya!!!
- Vírus vagy mi lehet???
- Apró kérdések topicja
- Nokia Lumia 900 - WP7.5, 4,3" CB AMOLED, 8MP, LTE/HSPA+
- Inverteres hegesztő kézi készülék
- Windows XP SP3
- Windows 8-as kicsi, pici probléma
- Tesco mobil
- Carmageddon Reincarnation
- Elektromos kapu
- Mobilhasználat külföldön
- "Amatőr" kérdések
- Apró kérdések Topicja
- Elektronikai rémtörténetek
- KX-FP363 FAX
- USB pen drive gondok
- Apró kérdések topicja..:)
- USB-s külső merevlemez
