Biz
Feltörték a szuperbiztonságosnak hitt kvantumkriptográfiai rendszereket
Azt hitték, átverhetetlen a rendszer. Nos, nem az…
Norvég és német kutatóintézetek munkatársai közös munkájuk eredményeként állítják, hogy sikeresen törtek fel kvantumkriptográfiai eszközöket. Elmondásuk szerint a kereskedelmi forgalomban elérhető, fotodiódát tartalmazó kvantumkriptográfiai rendszerekben alkalmazott fotonérzékelőket távolról tudták irányítani, ami lehetővé tette a kommunikáció lehallgatását.
„A kvantumkriptográfia biztonsága kvantumfizikai alapokon nyugszik, de nem csak azon. Emellett megfelelően kell alkalmazni.” – nyilatkozott Gerd Leuchs, az Erlangen-Nürnberg egyetem kutatója – „Ez ugyan triviálisnak tűnik, mégis alábecsülték jelentőségét a múltban.”
Heisenberg határozatlansági elvén alapul a kvantumkriptográfia, ennek következtében a kvantumrészecskék megfigyelése viselkedésük megváltoztatásával jár, így pedig a kommunikáló felek felfedezhetik, ha valaki megpróbálkozik a kommunikáció lehallgatásával. Ennek tudatában a támadás során a kutatók fényes megvilágítással „elvakították” a fotonérzékelőket, amihez klasszikus lézerimpulzusra ültetett kvantumjelet használtak, számolt be a kísérletről a Nature Photonics szaklap. Eszerint a támadás a legtöbb olyan kvantumkulcs-megosztó (QKD) rendszeren életképes volt, ami lavinadiódát használ (a lavinadióda olyan félvezető, ami a fényt elektromossággá alakítja át). További részletek itt.

Felfedezésükről tájékoztatták az érintett vállalatokat (többek között az ID Quantique és a MagiQ Technologies cégeket), részletes bemutatót mellékelve a hiba kihasználásának módszerével. Előbbi már létrehozta és letesztelte a kvantumkpritográfiai rendszer sebezhetőségének megszüntetését, közölték a norvég és német kutatók.
Kapcsolódó cikkek:
- Veszélyben a biztonságosnak hitt oldalakon
- Megtörték a Blu-ray biztonságosnak hitt védelmét
- Feltörték az Al-Kaida laptop védelmét
- Vírusfertőzés fenyegeti a nem patch-elt rendszereket
- Böngészőket és operációs rendszereket „egybetömörítő” hiba
- Feltörték a Windows XP SP2 védelmét
- Novell Linux felügyeli az IBM eServer rendszereket
- Moszkvában ideiglenesen kikapcsolták a GSM biztonsági rendszereket
- Biztonságos(nak hitt) Mac OS X-ek
- Az angolok már várják a 3G rendszereket
Kommentek
TECHBLOGGEREK
FÓRUM FRISS
- Nokia Lumia 900 - WP7.5, 4,3" CB AMOLED, 8MP, LTE/HSPA+
- Inverteres hegesztő kézi készülék
- Windows XP SP3
- Samsung Galaxy S III - 4,8" HD AMOLED, 4 core, HSPA+
- Windows 8-as kicsi, pici probléma
- Tesco mobil
- Carmageddon Reincarnation
- Apró kérdések topicja
- Elektromos kapu
- Mobilhasználat külföldön
- BringaVilágítás házilag ("LED lámpa")
- "Amatőr" kérdések
- Apró kérdések Topicja
- Elektronikai rémtörténetek
- KX-FP363 FAX
- USB pen drive gondok
- Apró kérdések topicja..:)
- USB-s külső merevlemez
- Apró kérdések topicja
- Nokia 808 PureView - 41Mp kameraszenzor, 1,3GHz, 4"AMOLED
