Biz
Trójai miatt zuhant le egy spanyol repülőgép?
154 ember halála szárad egy digitális kártevő „lelkén”.
Múlt hét pénteken számolt be a spanyol El Pais újság arról a meglepő fordulatról, ami egy két évvel ezelőtt történt repülőgép-szerencsétlenség vizsgálata közben következett be. A Spanair 2008-ban Madrid Barajas repteréről felszálló, JK 5022 számú McDonnell Douglas MD-82 repülőgépe a földtől való elrugaszkodás után nem sokkal zuhant le, így már soha nem érhette el célját, a Kanári-szigeteket (egészen pontosan Gran Canaria volt a célpont). Összesen 154 ember vesztette életét a szerencsétlenség miatt.
Mint kiderült, a Spanair mainframe gépei ebben az időben trójai programokkal voltak fertőzöttek; az El Pais szerint pedig ennek köze lehetett a baleset bekövetkeztéhez. A számítógépnek ugyanis riasztania kell, ha három hasonló technikai probléma következik be egymás után, ám erre a fertőzés miatt nem került sor. Utólag persze már nem jelenthető ki száz százalékosan, de nagyon valószínű, hogy egy esetleges figyelmeztetés révén elkerülhető lett volna a katasztrófa.

A lezuhant gép “testvére”, a Spanair egy másik MD-82-ese
A jelentés szerint a kivizsgálást vezető Juan David Perez bíró elrendelte a Spanair számára az összes, vonatkozó adat benyújtását. Jelenleg az ügyben két vádlottnak kell beszámolnia az esettel kapcsolatos felelősségéről, mindkettő a katalán repülőgép-társaság technikusa.
Kapcsolódó cikkek:
- Európán kívül terjeszkedne a spanyol mobilóriás
- Trójai program miatt bombázták le az atomreaktort?
- Zuhant a GE profitja
- Thinkpad X300: laptop repülőgép alapanyagokból
- Egy szoftverhiba majdnem repülőgép-katasztrófát okozott
- Durván zuhant a négymagos processzorok ára
- Trójai program miatt csökken az Internet Explorer felhasználói tábora?
- Hatalmas leépítések várhatóak a spanyol Telefónica-nál
- Többmilliárd eurós veszteség a spanyol Telefónica-nál
- Rengeteget zuhant a Vivendi részvénye – újabb könyvelési rendellenesség?
Kommentek
TECHBLOGGEREK
FÓRUM FRISS
- Samsung Galaxy S III - 4,8" HD AMOLED, 4 core, HSPA+
- BringaVilágítás házilag ("LED lámpa")
- Videókártya!!!
- Vírus vagy mi lehet???
- Apró kérdések topicja
- Nokia Lumia 900 - WP7.5, 4,3" CB AMOLED, 8MP, LTE/HSPA+
- Inverteres hegesztő kézi készülék
- Windows XP SP3
- Windows 8-as kicsi, pici probléma
- Tesco mobil
- Carmageddon Reincarnation
- Elektromos kapu
- Mobilhasználat külföldön
- "Amatőr" kérdések
- Apró kérdések Topicja
- Elektronikai rémtörténetek
- KX-FP363 FAX
- USB pen drive gondok
- Apró kérdések topicja..:)
- USB-s külső merevlemez
